- Szólj Dáliának! Szükségem van rá. –ez meg kihez beszél?- senki nem volt a szobában rajtunk kívül. Egy ajtó nyílt és fény áradt be rajta. Egy nő jelent meg lassan, kecsesen. Ő kilépett a fénybe. Kábulatomban homályosan láttam. Rövid egyenes mahagóni haja a válláig ért. Bőre hold fehér volt. A szeme… a szeme vörös. Kontaktlencse, biztos vagyok benne. Ajkán vad vörös rúzs táncolt. A talpig feszülős bőr kihangsúlyozta tökéletes alakját. Ő is valami ügynök? Inkább modellnek nézném. Kábító hangon szólalt meg. :
- Ez most lehet, hogy fájni fog. –közelebb hajolt, megfogta a kezem és a szemembe nézett mélyen. Mi ez? Fáj. Mintha a fejembe próbálna látni. Egyre jobban fáj. Hirtelen, majdhogynem összeroskad. A fájdalom elillant, csak a hasogatás maradt.
- Mi van veled Dália? - kérdezte a másik meglepetten.
- Nem lehet. Nem tudok bemenni Johnathan.
- Ezt meg, hogy érted?
- Nem látok bele nem érted? Nem fog menni.
- Hmm… ez érdekes.
- Hagy kóstoljam meg, úgy talán megtudhatom a titkát.
- Nem! Tudod mi a parancs! – Megkóstolni? Engem? Most már végképp nem értek semmit. Dália közelebb jött megfogta a hajam és a fejem oldalra hajtotta, majd végig nyalta a nyakam lentről fölfelé. Bevallom kissé begerjedtem erre a szoborszerű szépségre. Johnathan, egy ezredmásodperc alatt mellettünk termett, Dáliát megragadta és hátrafele elhajította. A lány fénysebességgel a falba csapódott. Hallucinálok? Azt hiszem, le kell állnom a piáról! Johnathan így szólt:
- Egy haja szála sem görbülhet. Beszélek a tanáccsal. Most eredj a
dolgodra! Újra csak egy villanás, majd megint elborította elmém a sötétség. Újra kezdek magamhoz térni. Ez a fejfájás sosem ér véget? Hol vagyok? Remek. Egy konténer szemétben fekszem. Pont ott ahová való vagyok. Mindenem megvan, még a fegyverem is. Éhen halok. Szerencsére a kabátomban akad pár euró. Persze így sehova sem engednek be. Milyen nap van ma? Megnézek egy újságot. Két nap telt el. Most hajnal lehet, mert rohadt hideg van és jön fel a nap. Két lehetőség van. Vagy annyira kiütöttem magam, hogy az egészet csak álmodtam, vagy nagy szarba keveredtem. Szerintem szarban vagyok. Búza! Egy köteg búza volt a címer közepén. Emlékszem. Van egy nyakláncom, amin ugyan ilyen címer van. Az albérletben hagytam. Vissza kell mennem. Az ajtó tárva-nyitva, körben rendőrségi szalag, de nem látok rendőröket. Belépek. A lakás teljesen felforgatva. Mindent feltúrtak. Belépek a kisszobába, ahonnan sírást hallok. Az ágyon a kis Kristin fekszik tele zúzódásokkal. Na, pont ez kellett még nekem. Az agyamban felmegy a pumpa. Véget vetek ennek. Kristin oda rohan hozzám és átölel zokogva.
- Maradj itt és bármi lesz is ne gyere utánam, csak maradj itt kérlek!- ő bólogat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése