Kilépek a felfordult lakásból a folyosóra. Visszapillantok. A lány az ajtóban áll és figyel.
- Menj vissza!- parancsolok rá. Végigmegyek és megállok a Wallenberg lakás előtt. Csöngetés közben előveszem a fegyverem.
- Ki az?- hallom a részeges üvöltést.
- Sven Johansson vagyok. Hoztam a lakbért.
- Már éppen ideje volt. – Lakbért. Milyen mulatságos ez a kis játék. Olyan lakbért kap, amit egy életre megemleget. Roppan a zár, én hátrébb lépek és tiszta erőből rárúgom az ajtót. Hatalmas csapódással vágódik Wallenberg és az ajtó a földre. Kurvára fog fájni a lábam holnap, de leszarom.
- Miért csináltad?- szűrődik ki a nyöszörgés az ajtó alól. Leemelem róla és hagyom, hogy kimásszon alóla. Alig sérült meg, ezen változtatni kell. Kezemben fogom a pisztoly csövét és a markolattal elkezdem agyba-főbe verni. Az első ütés az orrát, a második a járomcsontját töri el. A többi már csak pépesít. Megint érezem azt, az igazságtalanul gonosz hatalmat, amit régen, de ez korántsem volt annyira igazságtalan. Akkor hagyom abba a cséplést, amikor már elfárad a kezem. Nem igazán hasonlít most már korábbi önmagára. Pont úgy néz ki, mint amilyen torz a
lelke. Végre valaki megleckéztette, a rendőrség nagyon úgy sem tehet semmit az ilyen ügyekben. Szegény lány, hogy épp egy ilyen görény nemzette. De most ennek vége.
- Merre van a mosdó?- csak nyöszörög. Mindegy megtalálom. Már nagyon kellett hugyoznom. Megmosom a kezem és visszamegyek. Wallenberg amennyire tudott a telefonhoz kúszott, de nem érte el. Nagy hiba. Minden csupa vér. A telefonhoz nyúlok és kidobom az ablakon.
- Hagyjon békén. – Nyöszörög a féreg. Én papírt és tollat keresek, amikor megtalálom, megpillantom Kristint az ajtóban. Egyenesen a vergődő ördög feldagadt szemeibe mered. Inkább nem szólok semmit. Hagy lássa. Az egyetlen, ami zavar a tekintetében az a kegyetlenség, amivel egy csöppnyi együttérzést sem tanúsít szánalmas apja iránt. Remélem nem lesz belőle szörnyeteg, mint belőlem. Papírra vetem, hogy Wallenberg lemond a lányáról és szélnek ereszti, soha nem fogja keresni, soha nem fogja zaklatni. Felolvasom neki és segítek aláírni a dokumentumot, majd a kabátom zsebébe csúsztatom.
- Menj vissza a lakásomba, mindjárt ott leszek. - Kristin kimegy. Már csak egy dolgot teszek. Felhúzom a pisztolyt és a szájába dugom.
- Megtartod, amit aláírtál? Vagy inkább lőjelek itt agyon?- bólogat. remegve. Kihúzom a csövet és leviszem a lágyékához. Szétlövöm a golyóit, hogy soha többé ne tudjon gyereket nemzeni. Nincs Mrs. Wallenberg, csak a prostik sírhatnak utána. Mint egy malac úgy visítozik. A szekrényhez megyek a konyhába és megnézem van e valami, ami szomjamat csillapíthatja, Egy üveg Jim Beam akad a kezembe. Pont erre van szükségem. Egy utolsó szóra megállok az ajtóban.
- Kösz a Whiskey-t Wallenberg.