A mögöttünk jövő furgon befordult. Vagy nem vettek észre vagy nem is akartak észrevenni. Dália nem szállt le a gázpedálról. Tekintetében haragot és céltudatosságot véltem fölfedezni. Kristin behúzódott a furgon egyik sarkába és nem mert megszólalni.
- Ismerek egy helyet, ahol elmondok mindent.
- Nekem találkozóm van.
- Sajnálom, de nem engedhetem, hogy át add a medált. Nem adhatod oda senkinek, soha. – Ismét egy sötét és nyirkos helyre megyünk, egy kriptába.
- A megszentelt hely nem árt nektek?
- De igen és pont ezért vagyunk itt. Ide csak olyan vámpír képes jönni, aki ősi és erős. Belőlünk viszont kevés van. Gyere velem Sven, a lánynak viszont maradnia kell, jobb ha ebből kimarad.
- Hallom mit beszéltek és én is megyek. – visszajött a bátorsága Kristinnek. Dália rám nézett és csóválta a fejét. Hátrafordultam a lányhoz.
- Kérlek Kristin maradj itt, amíg visszajövünk, feküdj le, aludj. Ha visszajöttem elmegyünk valahova vacsorázni ígérem. – utálom, hogy megint hazudnom kell neki.
- Igazi randevú?
- Legyen ahogy akarod. – a lány szemei ismét ragyogtak, most már itt marad, ahogy kértük. Dáliával kiszállunk a furgonból és belépünk egy régi kapun át a kriptába. Sötét van, de azért lehet látni. A vámpír suttogni kezd. Nem értem mit suttog, s hogy milyen nyelven, de hallottam már ilyet az biztos. Egy titkos járat nyílik a falban. Lefele megyünk valami régelfeledett folyosón. Legalább 100 kanyargó lépcső mire leérünk. Egy kis kör alakú terem a vége. Sehol semmi, csak gyertyák a falon körbe, persze egyik sincs meggyújtva. Én csak akkor veszem észre, amikor Dália megszólal ismét azon a nyelven, amin az előbb, s szavára lángra lobbannak a gyertyák, s az egyik falon ismét egy átjáró nyílik. A kis folyosón is gyertyák égnek,
melyeket Dália gyújt meg, ahogy elhalad mellettük. A folyosó végén fal van. Még egyszer nem dőlök be. Biztos itt is nyílik, majd egy ajtó.
- Állj meg ott Sven.
- Miért?- Dália újra szól azon a furcsa nyelven, majd megnyílik alattunk a föld. Zuhanunk a semmibe, végül egy fotelben találom magam. Körülöttem egy nappali. Régi és elegáns bútorok köszönnek vissza bármerre nézek. Dália velem szemben ül egy másik fotelben.
- Nem sokat beszéltél az úton.
- Talán mert te tartozol magyarázattal.
- Nos ez igaz. Üdvözöllek az én kis titkos zugomban.
- Szépen berendezted. És ezek a varázsigék, meg rejtek ajtók.
- Ugyan ezek egyszerű dolgok. Nem vagyok én varázsló és te sokkal nagyobb
hatalommal bírsz.
- Miféle hatalommal?
- Te vagy Svédország királya. Igaz a koronát nem kaphatod vissza.
- Én, mint király?
- Valami italt?
- Whisky, dupla… Legyen inkább tripla.
- Ahogy óhajtod. - mosolyodott el Dália és elsétált mellettem. Akkor vettem észre, hogy mögöttem egy stílusos amerikai konyha volt kialakítva. A vámpír kivett egy üveggel a legjobból és töltött mindkettejüknek.
- Te is iszol?
- Azért, mert vámpír vagyok, nem kell mindig vért szürcsölnöm és a plafonon rohangálnom.
- Olyat is tudsz?
- Inkább igyál és hallgass. - Azzal a kezembe nyomta a drága nedűt.
- Az elejétől kezdem. Kérlek, ne vágj a szavamba, majd a végén kérdezhetsz.
- Hallgatlak. – Ahogy ott áll az amerikai konyhának támaszkodva és belekezd a történetbe, egyszerűen ellenállhatatlan. Azt juttatja eszembe, hogy milyen régen nem voltam nővel. Az más kérdés, hogy ilyen gyönyörűvel meg még egyáltalán nem. A vámpírok is tudnak szeretni? Milyen lehet a szex egy vámpírral? Milyen lehet a szex Dáliával?
- Sven idefigyelnél? Ne a mellemet bámuld ez fontos!
- Folytasd.
- Tehát miután Gusztáv Eriksson megszökött a fogságból elutazott Kalmarba. Ott találkozott mindenidők leghatalmasabb vámpírjával, akivel szövetségre lépett... Sven mi a baj? Sven? Sven!
