II. rész

         Egy hatalmas uralkodó áll előttem. A fejére koronát tesz és a

néphez szól. Ünnepelnek. S a friss király parancsot ad. A mulatozást

kivégzések véres valósága váltja fel. Hullanak a fejek a porba, szépen

sorban. Hallom csecsemők sírását, anyák jajgatását és urak átkait. Egy

hadsereg élén lovagolok. Rohamra indulunk. Elöl vágtázom, kardommal a

tömegbe hasítok. Egy ütést érzek a testemen. Hirtelen lezuhanok a lóról.

Felállok.Kezemben egy véres, szakadt zászlót tartok. A csata káosza

körülöttem hömpölyög. A lobogót kihajtom és szemügyre veszem. A pajzs

alakú címert három döntött sáv osztja fel. Piros, fehér és kék.

Közepében egy aranysárga búza köteg. Rám rontanak hárman. Minden

erőfeszítés hiába, letepernek a földre és zsákot húznak a fejemre.

Végigvonszolnak a csatatéren. Megint álmodom. Fel kell kelnem. Nyisd ki a

szemed! Ébredj! Ilyenkor magamhoz szoktam térni. Már nyitom a szemem, de

még mindig sötét van. Ez furcsa. Egy széken ülök és megvagyok kötözve.

Tovább álmodom talán? Megfeszülök, de nem eresztenek a kötelek. Valaki

van még a szobában érzem. Mi történt? Az álmok és a valóság mezsgyéjén

járok. Kábult vagyok, fáradt és józan. Ennél rosszabb nem is lehetne.

Ráadásul a fejem úgy hasogat, mintha le akarna szakadni. Már legalább

egy órája eszméletemnél vagyok azt hiszem. Tudom, hogy valaki figyel.

Talán meg kellett volna tennem két éve. Szét kellett volna lőnöm a kibaszott agyam.

Akkor nem lennék ekkora szarban. Azt sem tudom mekkorában vagyok? Már a fegyver a számban volt, amikor először kopogott be hozzám sírva Kristin. Nem tudom

miért, de ajtót nyitottam. A lány szeme vörös volt a sírástól. A

csuklóján kék zöld foltok éktelenkedtek. Nem szólt semmit, csak belépett

az ajtón és zokogva átölelt. Lehetett vagy 13-14 éves. Ott álltunk egy

fél órát, csak az ajtót csuktam be. Miután megnyugodott egy kicsit.

Beültettem a szobámba. Nem beszéltünk, nem volt mit mondanunk. Hoztam

neki egy pohár tejet, leültem vele szemben és megvártam, hogy álomra

hajtsa a fejét. Onnantól kezdve suli után majdnem mindennap eljött. Ő

beszélt én hallgattam. Néha együtt néztük a tv-t. Amikor kicsit később

ment haza, hallottam ahogy az apja üvölt vele. Nem tettem semmit. Nem az

én dolgom volt. Az élet rohadt kemény. Sajnáltam a lányt és csak ezért

engedtem be. Most végre, mintha történne valami. A fejemről a zsákot

lehúzzák. Az a csöppnyi fény is elvakít, ami a fölöttem lévő lámpából

árad. Körülöttem nincs semmi és senki. A zsák eltűnt. Velem szemben,

mintha egy szempár villanna. Végre megszólal egy kísérteties, mély hang:

                - Miért üldöznek a csuhások?

                - Miért nem a Bahamákra mentem nyaralni?-szóltam gúnyosan vissza.

                -Ez így nem lesz jó! Én kérdezek, te pedig válaszolsz és ha

mindent elmondtál szépen hazamehetsz.

                - Mehetnék a Bahamákra is?- vigyorodtam el.- Egy bitang erős

ökölcsapás zúdult a gyomromba. Ezt, hogy csinálta? Semmilyen mozgást nem

láttam, de a tüdőm kiköptem.

                - Azt hiszem nem értesz? Nem babazsúron vagy! Mit tudsz, amit a

csuhások nem?

                - Nem tudom, milyen csuhásokról beszélsz?- Azt hittem az

Interpol van a nyomomban, helyette meg valami csuhások? Erről a

szervezetről nem hallottam. A fogva tartom továbbra is a sötétség leple

alatt folytatta a faggatódzást.

Az I. részt a Fekete örvény oldalon találod!