A Fekete örvényről röviden: A történet napjainkban játszódik méghozzá Svédországban.A 26 éves Sven Johannson 3 évvel ezelőtt összetűzésbe került az Interpollal és lelőtt egy ügynököt. Stockholmban húzta meg magát és már azt hitte eltűnt a világ elől. De újra üldözőbe veszik, csak azt nem tudja kik? és miért? Eközben egy másik szektás csoport is vadászni kezd rá.Menekülés közben a sors újra összehozza korábbi főbérlőjének 16 éves lányával, aki a kezdetektől fogva vonzódik a magányos veszélyes alakhoz. Sven persze visszautasítja Kristin közeledését, miközben megpróbálja megvédeni a lányt és rájönni mi ez az egész. Évek óta rémálmok gyötrik és egyre intenzívebben jönnek látomásai. Üldözői között fura szerzetek is vannak különleges képességekkel. A Fekete Örvény misztikus titka lassan feltárul a rossz fiú Sven előtt, miközben Kristin egyre távolabb kerül.
I.rész
Mindig ugyanaz az álom. Nem tudom, meddig bírom tovább. Három óra van és egy hunyást sem aludtam. Azt mondják a csöpögő csap megőrjíti az embereket. Engem nem. Megnyugtat, mint ha amfetamin után belőném magam heroinnal. Nem hívtam szerelőt. Nem sokára úgyis kilakoltat a főbérlő. El kéne mennem innen. Azt hiszem elmegyek. Csöngetnek. Vagy talán megint álmodom? Ismét megszólal a csengő. Ki lehet az? Nem várok senkit. Nem ismerek senkit. Nincs családom, se barátom. Lehet, hogy Kristin? A főbérlő lánya. Ő az egyetlen, aki még szóba áll velem e világon. Ösztönösen, ahogy felemelkedem az ágyról a fegyveremhez nyúlok. Az éjjeliszekrény felső fiókjában van egy kendőbe tekerve, arra várva, hogy valaki végre elsüsse. Már vagy három éve nem használtam. Utoljára akkor, mikor menekülés közben egy Interpol ügynököt lőttem le. Három éve zűrös ügyletekben utaztam. Drogok, kurvák és fegyverek, így kerestem a mocskos pénzt, de most el akartam tűnni. Végleg eltűnni nyomtalan. A fegyver meg van töltve, mint mindig.Ujjam az elsütő billentyűn. Lassan a fal mentén közelítem meg az ajtót és hallgatózni kezdek. Nem Kristin. Egy férfi hang szólal meg.
-Gázszivárgásról kaptunk bejelentést, szeretnénk körülnézni!- Gázszivárgás? Na persze, régi trükk. A fegyver csövét az ajtóhoz szorítom, belenézek a kukucskálóba. Egy köpcös napszemüveges ügynök fazon és egy magas nyomozó szerű forma vár az ajtóban, hogy a markukba szaladjak. A kezemben tartott fegyver egy 9mm-es Beretta. A tárban tizenkét acéllövedék, a csőben egy. Az ajtó rozzant, ócska, puha fa, könnyedén ellövöm a köpcös tökeit rajta keresztül. A nyomozó tüzelni kezd. Én meg futni. Felkapom a bőrkabátom. Kiugrom az ablakon. Három méter zuhanás. Leporolom magam és rohanni kezdek. Hallom, ahogy becsapódnak mellettem a lövedékek. A nyomozó nem adja fel. Tárat cserél és tüzel. Egy sötét sikátorba futok be. Nem tudom miért üldöznek. Talán rám talált az Interpol vagy szemet szúrtam a svéd rendőrségnek? Nem hiszem. Kik lehetnek? A szívem kalapál, az üveg whisky, amit bevettem, hogy végre aludjak gyorsan párolog.Belenyúlok a bőrkabát zsebébe és kicibálok egy lapos üveget futtában. Újratöltök. Keserű, de megteszi. Kiérek a sikátorból és aztán egy villanás, minden elsötétül.
II. rész
Egy hatalmas uralkodó áll előttem. A fejére koronát tesz és a néphez szól. Ünnepelnek. S a friss király parancsot ad. A mulatozást kivégzések véres valósága váltja fel. Hullnak a fejek a porba, szépen sorban. Hallom csecsemők sírását, anyák jajgatását és urak átkait. Egy hadsereg élén lovagolok. Rohamra indulunk. Elöl vágtázom, kardommal a tömegbe hasítok. Egy ütést érzek a testemen. Hirtelen lezuhanok a lóról. Felállok. Kezemben egy véres, szakadt zászlót tartok. A csata káosza körülöttem hömpölyög. A lobogót kihajtom és szemügyre veszem. A pajzs alakú címert három döntött sáv osztja fel. Piros, fehér és kék. Közepében egy aranysárga búza köteg. Rám rontanak hárman. Minden erőfeszítés hiába, letepernek a földre és zsákot húznak a fejemre. Végigvonszolnak a csatatéren. Megint álmodom. Fel kell kelnem. Nyisd ki a szemed! Ébredj! Ilyenkor magamhoz szoktam térni. Már nyitom a szemem, de még mindig sötét van. Ez furcsa. Egy széken ülök és megvagyok kötözve. Tovább álmodom talán? Megfeszülök, de nem eresztenek a kötelek. Valaki van még a szobában érzem. Mi történt? Az álmok és a valóság mezsgyéjén járok. Kábult vagyok, fáradt és józan. Ennél rosszabb nem is lehetne. Ráadásul a fejem úgy hasogat, mintha le akarna szakadni. Már legalább egy órája eszméletemnél vagyok azt hiszem. Tudom, hogy valaki figyel. Talán meg kellett volna tennem két éve. Szét kellett volna lőnöm a kibaszott agyam. Akkor nem lennék ekkora szarban. Azt sem tudom mekkorában vagyok? Már a fegyver a számban volt, amikor először kopogott be hozzám sírva Kristin. Nem tudom miért, de ajtót nyitottam. A lány szeme vörös volt a sírástól. A csuklóján kék zöld foltok éktelenkedtek. Nem szólt semmit, csak belépett az ajtón és zokogva átölelt. Lehetett vagy 13-14 éves. Ott álltunk egy fél órát, csak az ajtót csuktam be. Miután megnyugodott egy kicsit. Beültettem a szobámba. Nem beszéltünk, nem volt mit mondanunk. Hoztam neki egy pohár tejet, leültem vele szemben és megvártam, hogy álomra hajtsa a fejét. Onnantól kezdve suli után majdnem mindennap eljött. Ő beszélt én hallgattam. Néha együtt néztük a tv-t. Amikor kicsit később ment haza, hallottam ahogy az apja üvölt vele. Nem tettem semmit. Nem az én dolgom volt. Az élet rohadt kemény. Sajnáltam a lányt és csak ezért engedtem be. Most végre, mintha történne valami. A fejemről a zsákot lehúzzák. Az a csöppnyi fény is elvakít, ami a fölöttem lévő lámpából árad. Körülöttem nincs semmi és senki. A zsák eltűnt. Velem szemben, mintha egy szempár villanna. Végre megszólal egy kísérteties, mély hang:
- Miért üldöznek a csuhások?
- Miért nem a Bahamákra mentem nyaralni?-szóltam gúnyosan vissza.
-Ez így nem lesz jó! Én kérdezek, te pedig válaszolsz és ha mindent elmondtál szépen hazamehetsz.
- Mehetnék a Bahamákra is?- vigyorodtam el.- Egy bitang erős ökölcsapás zúdult a gyomromba. Ezt, hogy csinálta? Semmilyen mozgást nem láttam, de a tüdőm kiköptem.
- Azt hiszem nem értesz? Nem babazsúron vagy! Mit tudsz, amit a csuhások nem?
- Nem tudom, milyen csuhásokról beszélsz?- Azt hittem az Interpol van a nyomomban, helyette meg valami csuhások? Erről a szervezetről nem hallottam. A fogva tartom továbbra is a sötétség leple alatt folytatta a faggatódzást.
III. rész
- Fogalmam sincs mi ez az egész. – próbáltam győzködni.
- Szólj Dáliának! Szükségem van rá. –ez meg kihez beszél?- senki nem volt a szobában rajtunk kívül. Egy ajtó nyílt és fény áradt be rajta. Egy nő jelent meg lassan, kecsesen. Ő kilépett a fénybe. Kábulatomban homályosan láttam. Rövid egyenes mahagóni haja a válláig ért. Bőre hold fehér volt. A szeme… a szeme vörös. Kontaktlencse, biztos vagyok benne. Ajkán vad vörös rúzs táncolt. A talpig feszülős bőr kihangsúlyozta tökéletes alakját. Ő is valami ügynök? Inkább modellnek nézném. Kábító hangon szólalt meg. :
- Ez most lehet, hogy fájni fog. –közelebb hajolt, megfogta a kezem és a szemembe nézett mélyen. Mi ez? Fáj. Mintha a fejembe próbálna látni. Egyre jobban fáj. Hirtelen, majdhogynem összeroskad. A fájdalom elillant, csak a hasogatás maradt.
- Mi van veled Dália? - kérdezte a másik meglepetten.
- Nem lehet. Nem tudok bemenni Johnathan.
- Ezt meg, hogy érted?
- Nem látok bele nem érted? Nem fog menni.
- Hmm… ez érdekes.
- Hagy kóstoljam meg, úgy talán megtudhatom a titkát.
- Nem! Tudod mi a parancs! – Megkóstolni? Engem? Most már végképp nem értek semmit. Dália közelebb jött megfogta a hajam és a fejem oldalra hajtotta, majd végig nyalta a nyakam lentről fölfelé. Bevallom kissé begerjedtem erre a szoborszerű szépségre. Johnathan, egy ezredmásodperc alatt mellettünk termett, Dáliát megragadta és hátrafele elhajította. A lány fénysebességgel a falba csapódott. Hallucinálok? Azt hiszem, le kell állnom a piáról! Johnathan így szólt:
- Egy haja szála sem görbülhet. Beszélek a tanáccsal. Most eredj a
dolgodra! Újra csak egy villanás, majd megint elborította elmém a sötétség. Újra kezdek magamhoz térni. Ez a fejfájás sosem ér véget? Hol vagyok? Remek. Egy konténer szemétben fekszem. Pont ott ahová való vagyok. Mindenem megvan, még a fegyverem is. Éhen halok. Szerencsére a kabátomban akad pár euró. Persze így sehova sem engednek be. Milyen nap van ma? Megnézek egy újságot. Két nap telt el. Most hajnal lehet, mert rohadt hideg van és jön fel a nap. Két lehetőség van. Vagy annyira kiütöttem magam, hogy az egészet csak álmodtam, vagy nagy szarba keveredtem. Szerintem szarban vagyok. Búza! Egy köteg búza volt a címer közepén. Emlékszem. Van egy nyakláncom, amin ugyan ilyen címer van. Az albérletben hagytam. Vissza kell mennem. Az ajtó tárva-nyitva, körben rendőrségi szalag, de nem látok rendőröket. Belépek. A lakás teljesen felforgatva. Mindent feltúrtak. Belépek a kisszobába, ahonnan sírást hallok. Az ágyon a kis Kristin fekszik tele zúzódásokkal. Na, pont ez kellett még nekem. Az agyamban felmegy a pumpa. Véget vetek ennek. Kristin oda rohan hozzám és átölel zokogva.
- Maradj itt és bármi lesz is ne gyere utánam, csak maradj itt kérlek!- ő bólogat.
IV. rész
Kilépek a felfordult lakásból a folyosóra. Visszapillantok. A lány az ajtóban áll és figyel.
- Menj vissza!- parancsolok rá. Végigmegyek és megállok a Wallenberg lakás előtt. Csöngetés közben előveszem a fegyverem.
- Ki az?- hallom a részeges üvöltést.
- Sven Johansson vagyok. Hoztam a lakbért.
- Már éppen ideje volt. – Lakbért. Milyen mulatságos ez a kis játék. Olyan lakbért kap, amit egy életre megemleget. Roppan a zár, én hátrébb lépek és tiszta erőből rárúgom az ajtót. Hatalmas csapódással vágódik Wallenberg és az ajtó a földre. Kurvára fog fájni a lábam holnap, de leszarom.
- Miért csináltad?- szűrődik ki a nyöszörgés az ajtó alól. Leemelem róla és hagyom, hogy kimásszon alóla. Alig sérült meg, ezen változtatni kell. Kezemben fogom a pisztoly csövét és a markolattal elkezdem agyba-főbe verni. Az első ütés az orrát, a második a járomcsontját töri el. A többi már csak pépesít. Megint érezem azt, az igazságtalanul gonosz hatalmat, amit régen, de ez korántsem volt annyira igazságtalan. Akkor hagyom abba a cséplést, amikor már elfárad a kezem. Nem igazán hasonlít most már korábbi önmagára. Pont úgy néz ki, mint amilyen torz a
lelke. Végre valaki megleckéztette, a rendőrség nagyon úgy sem tehet semmit az ilyen ügyekben. Szegény lány, hogy épp egy ilyen görény nemzette. De most ennek vége.
- Merre van a mosdó?- csak nyöszörög. Mindegy megtalálom. Már nagyon kellett hugyoznom. Megmosom a kezem és visszamegyek. Wallenberg amennyire tudott a telefonhoz kúszott, de nem érte el. Nagy hiba. Minden csupa vér. A telefonhoz nyúlok és kidobom az ablakon.
- Hagyjon békén. – Nyöszörög a féreg. Én papírt és tollat keresek, amikor megtalálom, megpillantom Kristint az ajtóban. Egyenesen a vergődő ördög feldagadt szemeibe mered. Inkább nem szólok semmit. Hagy lássa. Az egyetlen, ami zavar a tekintetében az a kegyetlenség, amivel egy csöppnyi együttérzést sem tanúsít szánalmas apja iránt. Remélem nem lesz belőle szörnyeteg, mint belőlem. Papírra vetem, hogy Wallenberg lemond a lányáról és szélnek ereszti, soha nem fogja keresni, soha nem fogja zaklatni. Felolvasom neki és segítek aláírni a dokumentumot, majd a kabátom zsebébe csúsztatom.
- Menj vissza a lakásomba, mindjárt ott leszek. - Kristin kimegy. Már csak egy dolgot teszek. Felhúzom a pisztolyt és a szájába dugom.
- Megtartod, amit aláírtál? Vagy inkább lőjelek itt agyon?- bólogat. remegve. Kihúzom a csövet és leviszem a lágyékához. Szétlövöm a golyóit, hogy soha többé ne tudjon gyereket nemzeni. Nincs Mrs. Wallenberg, csak a prostik sírhatnak utána. Mint egy malac úgy visítozik. A szekrényhez megyek a konyhába és megnézem van e valami, ami szomjamat csillapíthatja, Egy üveg Jim Beam akad a kezembe. Pont erre van szükségem. Egy utolsó szóra megállok az ajtóban.
- Kösz a Whiskey-t Wallenberg.
