Egy elhagyott raktárba hajtunk be, majd lemegyünk egy pincébe. Ez pont, olyan pince, ahol a legutóbb tartottak. Szerintem ugyan az. Megint a székben ülök, csak most a fény mindent megvilágít, és nem vagyok megkötözve sem.
- Engedjétek el a lányt.
- Elengedjük, ha elvégeztük a próbát.
- És engem?- Dália a szemembe néz.
- Sajnálom. –reggel még nem tudtam a vámpírok létezéséről, s most az egyik, aki oly gyönyörű és kegyetlen puszta létezésétől sajnálatról beszél. Tekintete hideg és mégis hiszek neki. Van benne valami, amikor rám néz, valami őszinteség.
- Mit kell tennem?
- Ha te vagy, akit keresünk és efelől nincs kétségem, akkor semmit sem fogsz érezni.
- Akkor essünk neki. –hallom, ahogy Kristin felszisszen. Az egyik vámpír fegyvereket hoz, a másik egy asztalt kerít, a harmadik szigorúan őrzi az én Kristinem, aki most a bűnöm rabjává vált. Dália odalép az asztalhoz. A másik két vámpír hátralép és szigorúan figyel. A napszemüvegeket egyik sem vette le, csak Dália, aki egy rozsdás régi pengét vesz a kezébe és odalép hozzám.
- Kérem a bal karod. – megteszem neki. Megpróbál sebet vágni rajtam. Érzem a pengét a bőrömön, de nem vág meg. Ez hogyan lehet? Dália egy kardot vesz most kézbe, majd egy nyílvesszővel próbálkozik, de egy karcolást sem tud velük vágni. Végül kinyit egy új késkészletet és egy konyhakéssel próbálkozik. Az eredmény ugyan az. Semmit sem értek. Léteznek vámpírok én meg egy kibaszott sebezhetetlen szuperhős lettem?
- Itt ez a tőr Sven, próbáld meg megvágni magad. – elveszem a tőrt, de képtelen vagyok sebet vágni.
- Próbáld ezzel. – a konyhakést végighúzom a bal tenyeremen és érzem, ahogy belém hasít. Aprócska fájdalom, jelentéktelen. A vérem rövid vacillálás után kiserken és elöntve tenyerem csöpögni kezd a földre. Dália kivételével a többi vámpír megdöbben.
- Kungen av Sverige!
- Kungen av Sverige!
- Ő az.
- Kungen av Sverige!- Dália karcsú teste halálos fegyvert takart. Látásom élesedett, hallásom kifinomult. A vámpírnő egy rövid kardot rántott elő és hirtelen mozdulattal a mögötte álló két vámpírra támadt. Két vámpír, két fej a földön, majd véres porladás.
- Elárultál minket Dália! Tudtam, hogy ez lesz. Na gyere te kurva. – szólt a harmadik és ellökte Kristint, aki a földre zuhant. Dália nem habozott, a kardot elhajította és a felé igyekvő vámpírba dobta, aki térdre rogyott.
- Elhibáztad. Nem találtad el a szívem. –szólt, közben vér csöpögött a szájából és folytatta:
- Gregor tudni fog róla. Jonathan már úton van. – A nő a vámpír mögé sétált és közel hajolt hozzá.
- Nincs több kérdésem. –azzal benyúlt a szájába jobb kezével, a ballal meg lefogta a vállát és leszakította a fél fejét. Végül kihúzta a kardot a földre rogyó testből. Soha nem láttam még ilyen kegyetlen kivégzést. Izgalomba hozott.
- Azonnal el kell tűnnünk. – miután kiszabadítottuk Kristint, a furgonhoz siettünk.
- Már itt vannak. – szól Dália és rálép a gázra.
