Miután meghúztam az üveget visszamentem a lakásomba. Kristin kérdően fürkészte tekintetem. Nekiestem a kutatásnak. Szükségem van arra a nyakláncra. Nincs sehol. Kristin a sarokban áll szoborként és néz. Nem mer szólni. Abbahagyom az értelmetlen keresgélést és a lányra pillantok. Összeszedi minden bátorságát és megszólalt Mi lesz most velem?- egy könnycsepp gurul végig az arcán. Velem jössz. - ezt meg miért mondtam? Nem jöhet velem, de akkor hova menjen? Bassza meg velem kell jönnie. A fruska kisírt szemeinek gyötrelmes fájdalmát vad öröm és reménység járta át. Közelebb lép és megfogja a kezem. Elmosolyodik és azt mondja: Soha nem hagylak el ígérem. – Most először ölelem át én apró, törékeny testét. Valami fura melegség kezd eluralkodni a testemen. Mielőtt végigáramlana ez az érzés, elengedem és arrébb lépek. Kristin továbbra is engem bámul tágra nyílt vágyakozó szemekkel. Majd előhúz a zsebéből egy köteg eurót. Ezt meg hol szerezted? Attól a görénytől vettem el.
- Ne beszélj így!- durcás mosoly ült ki az arcára. – Add ide és hozd a holmid. A város másik végében szálltunk meg. Nem volt sok cuccunk, de az a pénz, amit Kristin az apjától lopott, elegendő volt arra, hogy vásároljunk. Egy hete lakom a lánnyal. Most már megnyugodott és be nem áll a szája, de nem bánom. Minden éjjel az ágyánál vigyázom álmait. Nem tudom miért? Talán mert, olyankor minden, olyan békés. Meg, amikor alszik, nyugodtan ihatok. Hajnal van. Tegnap felkerestem a régi közvetítőm és megtudtam tőle, hogy két embert kezelnek lágyéklövéssel. Egyet itt Stockholmban, egyet pedig Västerås-ban. Wallenberg van itt, ezért nekem Västerås-ba kell mennem, hogy kiderítsem, kik üldöznek. Rég nem jártam kórházban, minden tiszta. Az ajtó előtt két gyanúsan merev forma, nagy ballon kabátban. Azt hiszem, így nem lesz könnyű. Feltörök egy szinttel feljebb fekvő tárolót. Halkan roppan a zár. Magamra kapok egy orvosi köpenyt és keresek egy fém kocsit. A műszereket leveszem róla és irány a lift. A fegyver felhúzva, az ajtó nyílik és a kocsi repül. Tüzet nyitok. Az első sorozat az egyiket a földre teríti. A másik rám lő. A nyílvessző belevágódik a felborult kocsiba. Ez meg mi a szar? Nyílvessző? Hol vagyunk a középkorban? A másik is elterül. Odamegyek, hogy lássam mi történt. A földön fekvő két pacáknál számszeríjak és harci fejszék voltak. Ezért van rajtuk ekkora ballonkabát. S ahogy elnézem nem ma készítették a fegyvereket. Elvigyorodom. Ez nem az Interpol módszere. Valami nincs rendben. Suhanást hallok.Na baszd meg. Újra minden sötét.
Félálom, jellemző. Hangokat hallok. Egyre erősebbek. – Mi ez a felfordulás? Ennyire hülyék vagytok? Tudjátok mennyibe fog ez kerülni? Az egész akciót veszélybe sodortátok! És te, te barom! Majdnem megölted azt az embert, aki tudja hol a medál. Ne mentegetőzz baszd meg! Nem elég, hogy nincs meg a medál, de annyira faszok vagytok, hogy ez az állat Fred-et tökön lőtte Joe-t meg agyon. Frank-nek meg sípol a tüdeje úgy átlyukasztotta. Nekem kéne szétlőnöm a hülye fejeteket baszd meg. Hogy gondoltad, hogy kettévágod a fejét egy szekercével? Kipróbáljuk, hogy viszi azt a tuskó burádat az a szar? Sötét barom, az a szerencséd, hogy széttört a fején a kezeddel együtt az a kurva szekerce isten tudja, hogyan. Na most takarodjatok innen.
Egy kórházi ágyon fekszem. Mellettem az a forma, akit tökön lőttem. Kezdek magamhoz térni. Mostanában gyakran leütnek vagy kiütöm magam. Elpuhultam. Le vagyok szíjazva az ágyhoz. Persze hasogat a fejem, de kivételesen most tudom, hogy hol vagyok. -Ki foglak csinálni Johansson, esküszöm, kinyírlak. – szólalt meg a töketlen. Remek, nem mintha nem akarnának, kinyírna vagy százan, azt sem tudom, ismerek e Kristinen kívül olyat, aki ne akarna megölni vagy lecsukni. Ez az egy mit számít? Itt lenne az ideje, hogy végre engem is elérjen a vén kaszás. Várjunk. Nem. Még nem halhatok meg. Ki vigyázna a helyes kis szőkére? Majd ha felnő, elhagyom az ő érdekében és akkor boldog lehet, olyan boldog, mint amennyire én átkozott vagyok és csak ez számít. Csak szabaduljak ki innen. Nem kellett volna idejönnöm. Kristin miatt nem.
