Az ajtó előtt imbolygok. A literes whiskey felét már benyakaltam és most azon gondolkodom, benn találom e Kristint, vagy sem. Halk zene szól a kis szálloda szobából. Az előtéri asztalon virágok díszelegnek, a hálószobából hangulatos fény árad. Kristin az ágyon ül, lefele néz.
- Mi az?- lefele nézek én is. A szemem az üveg whiskey-n akad meg.
- Vidd innen és ne igyál. – könnycseppek hullnak hófehér arcára. Ő utálja, ha iszom én meg azt, ha parancsolgatnak.
- Kifestetted magad?
- És akkor mi van?
- És mi ez a ruha? (mély dekoltázsú vörös topp és a hozzá való miniszoknya + csipkés fekete harisnya)
- Nem tetszik?
- Kurvás.
- Baszd meg. Miattad vettem. Dacosan és mérgesen felemeli a fejét, szemei továbbra is nedvesek és oldódik a szemfesték, ami még kurvásabbá teszi ezt az amúgy ártatlan lányt. Leteszem a whiskey-t egy asztalra. Akár mennyire is haragszik rám nem bír sokáig harcolni önmagával. Oda ugrik és sírva átölel.
- Úgy aggódtam. Ne csináld ezt velem. Soha ne tedd. – mit mondhatnék erre. Átölelem törékeny testét. Érzem, ahogy szíve hevesen dobog és szakadozottan lélegzik. Hazudok.
- Minden rendben lesz. – Semmi sem lesz rendben. Soha, se az ő se az én életemben. Rá kell jönnöm hol a medál, különben az a fasz beváltja az ígéretét.
- Sajnálom, hogy itt hagytalak.
- Mi lesz ezek után?
- Még van pár elintézni valóm.
- Addig én mit csináljak.
- Csak maradj a fenekeden, ha végeztem elhúzunk innen.
- És miből fogunk élni.
- A pénzel ne törődj. – két millió eurónyi aranyam pihen egy svájci bankban, de oda én nem mehetek, mert vadásznak rám. Azután beugrik. A lány a szétvert lakásomban várt, talán tudja hol a medál. Az ágyon ülünk. Kisírt hatalmas szemei szerelmesen kutatják tekintetem. Térdeink összeérnek. Ő erőlteti az érintkezést, talán megnyugtatja, ezért nem bánom.
- Nem láttál egy medált a lakásomon, ami egy búzakalászos címert ábrázol?-
Riadt pillantás, majd lesüti a szemeit, hallgat. Biztos nem látta. Végül erőt vesz magán és megszólal.
- Ugye nem fogsz haragudni meg üvöltözni?
- Nem. - A dekoltázsa mégsem elég mély. Benyúl és kihúzza az eddig szíve fölött hordott medált. Az én medálomat. A medált, amin a búzakalászos címer van. A medált, amiért üldöznek. Azt a kurva medált, ami bajba sodort mindkettőnket.
- Régebben is vissza akartam adni, csak nem mertem. Elvettem, hogy legyen valamim, ami a tiéd. Tudom butaság volt és nagyon sajnálom. – na ez az a Kristin, akit ismerek, be nem áll a szája. Közben a medált leveszi a nyakáról és a kezembe nyomja, amit zsebre vágok.
- Psszt.- ráteszem a bal mutató ujjam az ajkára, hogy hallgasson, majd közelebb hajolok, hogy köszönetként egy puszit adjak az arcára. De túl részeg és figyelmetlen vagyok, ahhoz, hogy elkerüljem a lány gyors és céltudatos reakcióját. Oldalra fordítja a fejét, hogy az ajkai az enyémre tapadjanak. Belélegzem kábító illatát és megszédülök. Megfeledkezve magamról, hagyom, hogy a lány aprócska nyelvét ajkaim közé dugja, majd magam is beveszem nyelvemmel elnyíló ajkait. Elég! Megfogom a lányt és eltolom magamtól. Vágyakozva néz rám.
- Nem volt jó?- kérdezi megszeppenve. Soha nem volt ennyire jó semmi sem.
- Nem erről van szó. Ne csináld ezt. - Felállok és elindulok.
- Ne hagyj magamra. – a whiskey-hez nyúlok és ránézek.
- Aludnom kell.
- Aludj velem.
- Ezt már nem. Feküdj le te is, majd reggel benézek. – csalódottan néz rám. De mégis mit várt? Nem és nem. Annyi rosszat követtem már el életemben és neki nem akarok ártani. Neki nem. Soha. Az előtérben szétnyitottam a vendégágyat és hanyatt fekve azon kaptam magam, hogy magamhoz nyúlok és Kristinre gondolok. Végül bevégeztem az üveg másik felét és ájulásig ittam magam.
